Azon gondolkodtam el, hogy mikortól mondtható el valakiről, teljes joggal, hogy ÉNEKES? Ha szeretsz énekelni, és tudsz is, de hivatalos dalod, vagy fellépésed sosem volt, akkor az vagy? Vagy ha van egy dal, amelyben énekeltél egyszer(!) és megjelent hivatalosan egy kiadónál, de több megjelenésed nem volt különböző okok miatt, akkor kiírhatod a fészre magadról, hogy “szingör”? Ha esetleg van rendszeresen fellépésed, viszont mindenki tudja, hogy hamisan énekelsz és bugyuta az énektudásod, akkor énekes vagy-e? Ha valamikor volt bandád, és széthakniztad az országot vele, viszont már abbahagytad az éneklést, akkor elmondhadot magadról, hogy még mindig énekes vagy? Egy zenetanár elmondhatja magáról, hogy énekes? (hiszen tud énekelni). Ha elvégeztél egy zenesulit ének szakon, és van diplomád róla, akkor énekes vagy? Ha fizetsz tagdíjságot egy énekesek számára fenntartott egyesületének, akkor énekes vagy? (hiszen papírod van róla)… ???
Meglehet írni kommentben, hogy szerintetek mi a helyes válasz erre a komplex kérdésre és melyik lenne szerintetek a legigazságosabb szabályzás.
Cred că a devenit un obicei foarte prost peste tot în lume faptul că există nişte servicii, sau locuri de muncă unde antreprenorul nu-şi plăteşte tocmai bine angajatul pentru că “oricum are ciubuc la greu”.
Asta se întâmplă în cazul muncitorilor de la benzinării, în cazul barmanilor, ospătarilor în cluburi şi nu în ultimul rând în cazul poştaşilor sau unui “pizzaboy”. Din acest lucru rezultă un comportament exagerat de pretenţios din partea unor angajaţi, care pentru un salar cât de cât acceptabil trebuie să conteze pe binevoinţa clientului de a-i da bacşiş. Da… e un sistem total PROST! Tu ca şi client, uneori te simţi într-o postură jenantă atunci când îţi plăteşti consumaţia într-un local, sau îţi plăteşti pizza comandată şi nu îi laşi prea mulţi bani în plus angajatului, sau nu îi laşi deloc datorită neatenţiei tale sau faptului, că pur şi simplu nu mai ai bani.
Dar ce se întâmplă atunci când un client nu vrea intenţionat să îi lase ciubuc angajatului de repetate ori, şi spune că oricum preţurile sunt prea mari, plus de aceea are şef sau plătitor, ca să îl plătească? Hmm… vă spun eu ce se întâmplă e considerat ţăran, zgârcit, şi i se spune (în gând) “dacă nu ai bani nu cumpăra…” DEŞI PREŢUL PRODUSULUI SAU SERVICIULUI RESPECTIV E PLĂTIT ÎN TOTALITATE!!!
Dar în ziua de astăzi există o strategie foarte şmecheriă pentru a evita neînţelegerile pe tema asta… de câte ori vi s-a spus într-un club când v-aţi luat wiskeyul sau sucul că nu mai au mărunţi, sau pur şi simplu la o băutură de 13 lei unde ai plătit 15, nu îţi mai dă rest? Probabil de foarte multe ori aţi experimentat aşa ceva, însă e atât de “naturală” această fraierire, încât nici nu ne mai gândim la aceste aspecte, mai ales la un party. Vă daţi seama că de la atât de mulţi oameni de la care numai 1, 2 sau 3 lei “rezultă în plus”, câţi bani se adună… foarte mulţi.
Ar fi cazul ca unii patroni să-şi plătească suficient de bine angajaţii ca ei să nu trebuiească să se uite urât la persoana care uită să-i lase ciubuc… şi ar fi cazul ca noi, clienţii sau consumatori cum vreţi, să nu ne dovedim dărnicia sau generozitatea prin aruncatul de bacşiş la greu, ci prin faptul că ajutăm nevoiaşii adevăraţi.
În anul acesta pe 16 Septembrie la Braşov se va desfăşura din nou celebrul RMA (Romanian Music Awards), gala de premii cea mai aşteptată de către artiştii români de la an la an. Ca şi în anii trecuţi, şi acum evenimentul va fi găzduit de postul de televiziune, 1Music Channel care va transmite în direct de la eveniment.
Sincer mă mir că printre nominalizaţi nu se numără David Deejay, sau chiar Luckyman Project, care eu cred că ar fi câştigat premiul pentru “Best New Act”. Am încărcat un print screen cu cei nominalizaţi, unde puteţi vedea inclusiv votul meu cu roşu.
Vă puteţi vota şi voi artiştii preferaţi pe siteul: rma.1music.ro
Nemrégiben megkértek az, hogy írjak egy bemutatkozást a Facebook-os Fotós Klub-ban magamról és az elképzeléseimről, ami a fotózást illeti, íme az eredmény:
1990-ben születtem. Már kicsi koromban a fekete-fehér korszakban nagyon szerettem a fényképeket nézegetni… fantasztikusnak tartottam, hogy egy fotó által az a bizonyos momentum, ami meg van örökítve, egyfajta kalitkába van zárva, amit ha megtekintek beletudom magam élni abba a környezetbe. 2007-ben, azaz 17 évesen jöttem rá, hogy igazán érdekel a fotózás… találtam egy román weboldalt profi fotókkal tele ami nagyon inspiráló volt számomra. Akkor vettem meg az első kompakt gépemet a saját félretett pénzemből, ami egy Canon Powershot A450 volt és elkezdtem tanulmányozni a fotózási technikákat különböző folyóiratokból. Aztán elkészűltek az első fotóim, amiket feltöltöttem fórumokra, ahol neves fotósok kritikáiból tanulhattam. Azóta számos kompakt, illetve DSLR fényképezőgépet próbáltam már ki. Bár szerintem ez is szerves része az igazán jó fotók elkézítésének, nem szeretem annyira beleásni magam különféle modelek elemzésébe, masszív záridő számolásba, objektív hasonlítgatásába, vagy akár hosszú reviewek nézésébe. Számomra a fotózás nem erről szól… ahogy a saját idézetem is mondja: “A fotógráfia egy brilliáns eszköz a gondolataim kifejezésében”. A fotózás lényege számomra az önkifejezés, illetve állapotok, szituációk, érzelmek, emlékek közlése és átadása. Nem szeretem a kategorizálásokat a fotósok körében, azért mert akkor vagy profi fotósnak nevezve, ha jó üzletember vagy és pénzt keresel a fotózással, viszont van olyan jó üzletember, aki pénzt keres a fotóiból, de koránt sem olyan jók a fotói, mint egy olyan fotósnak, aki lejebb van a skálán, és amatőr fotós (mivel nem keres vele) viszont a fotói fényévnyivel jobbak. Másrészt az emberek akik nem rendelkeznek ezekkel az ismeretekkel a lépcsőfokokról, totálisan félreértik ezt a skálát, és ha meghallják valakiről, hogy amatőr fotós, akkor egyből azt hiszik, hogy biztos valami selejt-fotósról van szó… holott a fotók a mérvadóak, nem az, hogy mennyire forgatod jól magad a businessben.
18 évesen (2008-ban) egy ingatlan ügynökségnél dolgoztam, mint fotós… eladásra váró lakásokat, házakat, telkeket fotóztam, tehát kerestem vele, de soha nem mertem mondani magamra még azt sem, hogy fotós vagyok, nem hogy “profi”, vagy “fél-profi”, mert tudtam, hogy az ismereteim kevesek még, és hiába jól helyt állok egy bizonyos ágában a fotózásnak, még rengeteg tanúlnivaló vár rám, hogy azt mondhassam… fotós vagyok. Nevetségesnek tartom azokat az embreket, akik kikiáltják magukat ilyen “professional”, meg olyan “professional” fotósnak különböző helyeken, miközben fogalmuk sincs a szintek jelentéséről, folyamatosan ferdén fotóznak, megcsúszik a kezük a Photoshop csúszkáikon, röviden, elementáris hibákat követnek el… de elég a negatív dolgokból!
Örülök, hogy sikerűlt összehoznunk a “Fotós Klub”-ot, ahol eszmecseréket folytathat mindenki, kortól, nemtől, végzettségtől függetlenűl, a közös szenvedélyünkről, ami nem más mint… a fotógráfia :-)
Visszatérve rám, itt megtalálhatjátok a portfoliómat: baloghalex.daportfolio.com és ha tetszettek a fotók, itt lájkolhattok is: facebook.com/baloghalexphotography
Üdv.
Mi-am reînnoit browserul, adică Mozilla, pt. că mi-a scris, că dacă fac update, va fi de 6 ori mai rapid decât versiunea anterioară. După ce am cea mai nouă versiune Mozilla Firefox, îmi dau seama că rulează pe aceeaşi platformă cu Chrome-ul + şi la design seamănă deja foarte mult… concluzia: Developerii de la Mozilla şi-au dat seama, că practic Google Chrome rulează mai repede de 6 ori decât browserul lor, şi au făcut repede un copy paste :-)
Hungary is on the 22. place, and Romania on the 17.
(I remain respectful, and will not comment the voting system, that is not based on too fair principles)
Astăzi s-a desfăşurat cea de a doua semifinală a Eurovision-ului din acest an, organizat în oraşul Düsseldorf din Germania. Aşa cum am văzut şi marţi la prima semifinală, fiecare ţară competitoare este foarte pregătită să ofere maximalism pe scenă prin producţiile lor. Astăzi s-au confruntat celelalte 20 de ţări rămase cu şansa de a intra în finala de sâmbătă. În această grupă s-a aflat şi ţara noastră, România reprezentată de trupa Hotel FM, care a cântat excelent de bine, nu degeaba au şi intrat în finală băieţii, cu piesa “Change”:
Pe locul doi în topul meu personal se află vecinii noştrii din Bulgaria, cu piesa “Na Inat”, interpretată de Poli Genova, o melodie energică şi totodată plină de încărcări emoţionale:
Trupa A Friend In London din Danemarca se află tot printre preferaţii mei din această seară cu o piesă foarte “de gaşcă” veţi afla din versuri, de ce spun asta… numele cântecului este “New Tomorrow”:
Mai jos puteţi vedea fragmente din celelalte producţii, printre care se află şi performanţa fermecătoare a austriacei Nadine Beiler, de asemenea puteţi asculta şi vedea trupa Witloof Bay din Belgia cu un stil unic în această competiţie, mai precis beatbox/acapella. Aşa cum în prima semifinală, şi în aceasta s-au prezentat câteva trupe cu un stil mai nebunatic, mai funny… daţi play la înregistrare, şi vă daţi seama la cine mă refer:
Ţările finaliste sunt: Estonia, România, Moldova, Irlanda, Bosnia şi Herţegovina, Danemarca, Austria, Ucraina, Slovenia şi Suedia
Mâine la ora 22:00 începe finala Eurovision pe TVR1.
Lezajlott az Eurovizió első elődöntője, ami egyben inspirációt is adott nekem, hogy újra “tollat ragadjak” (bár nem szoktam az utóbbi időben). Már tradicióvá nőtte ki magát számomra is az, hogy minden évben élvezve nézzem illetve hallgassam az európai országok egyéni teljeitményét zene téren.
Szeretek eltekinteni attól, amit mindenki tud ezzel a versennyel kapcsolatosan, attól, hogy ez a nacionalizmusról, politikáról és a turizmusról is szól, éppen ezért is az öt legbefolyásosabb ország automatikusan a döntőben van, birálás nélkül, mégpedig Franciaország, Olaszország, Németország, Egyesült Királyság, és Spanyolország.
Igy 19 kilenc ország kikűldöttjei kűzdöttek meg a dontőbejutásért.
Az ez évi Eurovizió-t Németországban rendezték meg, Düsseldorf-ban, Judith Rakers, Anke Engelke és Stefan Raab vezénylése alatt.
Az öszes fellépőt látván mindegyik előadásról kialakúlt véleményem lett…
Mindennek előtt megemliteném a magyar Wolf Kati teljesitményét, aki egy magyar versszakot is belecsempészett a dalába, ahogy fogalmaztam már pár perce a Facebook oldalamon is, leénekelte újra a plafont… de ezentúl egész Európa előtt:
A második kedvenc előadásom a Szerb Nina-tól származik… üde, szexy, igényes és elegáns… imádom:
A harmadik helyen a személyes ranglistámon, a sokak által esélyesnek tartott Azerbaijan-iak állnak egy varázslatos dallal, amelnyek a cime Running Scared, Ell & Nikki előadásában.
A többi produkcióról is irnék pár sort: A Lengyeleké szerintem laposra, átlagosra sikerült, a Norvégok egy az egyben lekupirozták A Waka Waka-t Shakira-tól, kicsit gáz szerintem… az Albánok produkciója energikus és nagyon élvezhető volt, Örményország egy tinis, humoros dallal készült viszont gyengécske volt, nem pompázott energiában, a Törökök egy rock dallal álltak elő, amire kevesen számitottak, de tök jó volt, az Oroszok és a máltaiak kiküldöttjei konkrétan Ádok Zoli hasonmásként táncoltak és énekeltek… nem biztos, hogy jó értelemben. A svájciak egy nagyon élvezhető dallal prezentáltak egy csodállatos hanggal megspékelve. A gruziai együtes nagyon jó rock-os hangulatot varázsolt a szinpdara, nagyon jól odatették. A Finn “Paradicsom” nevü srác dala korrekt kis country dal volt, biztos a tini lányok visitottak nagyokat otthon. San Marino-ból érkezett gyönyörű barnabőrű énekesnő sem okozott csalódást, nagyon szépen énekelt. A Horvátok dala kicsit szét volt esve, elpróbálták terelni a figyelmet a zenéről és az énektudásról némi öltözködős bűvész trükkel, viszont az alap egy nagyon jó klubb zene volt, kár a gyenge vokál teljesitményért. Hááát az izlandiak… nincs miről beszélni, adták tökéletesen az “összegyültünk a haverekkel, zenélni egy jót”, hangulatot, nagyon jó volt. A Portugálok szerintem véletlenül másokat küldtek el erre a versenyre… egy paródiához jobban hasonlitott, mint egy normális produkcióhoz, ellenben a Litvánokkal, akik egy szinházzá varázsolták át színpadot. A Görögök énekese Ricky Martin módra tépdeste az ötönyét, és hadonászott kedvére, de kb. ennyiben ki is merült a produkciója mondanivalója.
A továbbjutott országok: Azerbaijan, Finnország, Grúzia, Görögország, Magyarország, Izland, Lutvánia, Oroszország, Szerbia, illetve Svájc. Ezek az országok már a döntőben fognak szerepelni, az öt biztos bejutó országgal együt.
A második elődöntő Május 12.-én lesz azaz csütörtökön, ugyancsak az Magyar M1-en.
Pe aceea vreme am avut toate albumele originale de la Animal X, şi imi pare bine, că băieţii au făcut upload cu piesa mea preferată chiar din 2004! Asta da calitate/voci/armonii/feeling ! :-)
Bacşiş obligatoriu aka angajaţi nesimţiţi!
Cred că a devenit un obicei foarte prost peste tot în lume faptul că există nişte servicii, sau locuri de muncă unde antreprenorul nu-şi plăteşte tocmai bine angajatul pentru că “oricum are ciubuc la greu”.
Asta se întâmplă în cazul muncitorilor de la benzinării, în cazul barmanilor, ospătarilor în cluburi şi nu în ultimul rând în cazul poştaşilor sau unui “pizzaboy”. Din acest lucru rezultă un comportament exagerat de pretenţios din partea unor angajaţi, care pentru un salar cât de cât acceptabil trebuie să conteze pe binevoinţa clientului de a-i da bacşiş. Da… e un sistem total PROST! Tu ca şi client, uneori te simţi într-o postură jenantă atunci când îţi plăteşti consumaţia într-un local, sau îţi plăteşti pizza comandată şi nu îi laşi prea mulţi bani în plus angajatului, sau nu îi laşi deloc datorită neatenţiei tale sau faptului, că pur şi simplu nu mai ai bani.
Dar ce se întâmplă atunci când un client nu vrea intenţionat să îi lase ciubuc angajatului de repetate ori, şi spune că oricum preţurile sunt prea mari, plus de aceea are şef sau plătitor, ca să îl plătească? Hmm… vă spun eu ce se întâmplă e considerat ţăran, zgârcit, şi i se spune (în gând) “dacă nu ai bani nu cumpăra…” DEŞI PREŢUL PRODUSULUI SAU SERVICIULUI RESPECTIV E PLĂTIT ÎN TOTALITATE!!!
Dar în ziua de astăzi există o strategie foarte şmecheriă pentru a evita neînţelegerile pe tema asta… de câte ori vi s-a spus într-un club când v-aţi luat wiskeyul sau sucul că nu mai au mărunţi, sau pur şi simplu la o băutură de 13 lei unde ai plătit 15, nu îţi mai dă rest? Probabil de foarte multe ori aţi experimentat aşa ceva, însă e atât de “naturală” această fraierire, încât nici nu ne mai gândim la aceste aspecte, mai ales la un party. Vă daţi seama că de la atât de mulţi oameni de la care numai 1, 2 sau 3 lei “rezultă în plus”, câţi bani se adună… foarte mulţi.
Ar fi cazul ca unii patroni să-şi plătească suficient de bine angajaţii ca ei să nu trebuiească să se uite urât la persoana care uită să-i lase ciubuc… şi ar fi cazul ca noi, clienţii sau consumatori cum vreţi, să nu ne dovedim dărnicia sau generozitatea prin aruncatul de bacşiş la greu, ci prin faptul că ajutăm nevoiaşii adevăraţi.
Leave a comment | tags: bacşiş, bani, barman, cluburi, nesimţire, ospătar, patroni, pizzaboy, poştaş, restaurante, romania | posted in No comment