Magamról… és a fotózásról.

Nemrégiben megkértek az, hogy írjak egy bemutatkozást a Facebook-os Fotós Klub-ban magamról és az elképzeléseimről, ami a fotózást illeti, íme az eredmény:

1990-ben születtem. Már kicsi koromban a fekete-fehér korszakban nagyon szerettem a fényképeket nézegetni… fantasztikusnak tartottam, hogy egy fotó által az a bizonyos momentum, ami meg van örökítve, egyfajta kalitkába van zárva, amit ha megtekintek beletudom magam élni abba a környezetbe. 2007-ben, azaz 17 évesen jöttem rá, hogy igazán érdekel a fotózás… találtam egy román weboldalt profi fotókkal tele ami nagyon inspiráló volt számomra. Akkor vettem meg az első kompakt gépemet a saját félretett pénzemből, ami egy Canon Powershot A450 volt és elkezdtem tanulmányozni a fotózási technikákat különböző folyóiratokból. Aztán elkészűltek az első fotóim, amiket feltöltöttem fórumokra, ahol neves fotósok kritikáiból tanulhattam. Azóta számos kompakt, illetve DSLR fényképezőgépet próbáltam már ki. Bár szerintem ez is szerves része az igazán jó fotók elkézítésének, nem szeretem annyira beleásni magam különféle modelek elemzésébe, masszív záridő számolásba, objektív hasonlítgatásába, vagy akár hosszú reviewek nézésébe. Számomra a fotózás nem erről szól… ahogy a saját idézetem is mondja: “A fotógráfia egy brilliáns eszköz a gondolataim kifejezésében”. A fotózás lényege számomra az önkifejezés, illetve állapotok, szituációk, érzelmek, emlékek közlése és átadása. Nem szeretem a kategorizálásokat a fotósok körében, azért mert akkor vagy profi fotósnak nevezve, ha jó üzletember vagy és pénzt keresel a fotózással, viszont van olyan jó üzletember, aki pénzt keres a fotóiból, de koránt sem olyan jók a fotói, mint egy olyan fotósnak, aki lejebb van a skálán, és amatőr fotós (mivel nem keres vele) viszont a fotói fényévnyivel jobbak. Másrészt az emberek akik nem rendelkeznek ezekkel az ismeretekkel a lépcsőfokokról, totálisan félreértik ezt a skálát, és ha meghallják valakiről, hogy amatőr fotós, akkor egyből azt hiszik, hogy biztos valami selejt-fotósról van szó… holott a fotók a mérvadóak, nem az, hogy mennyire forgatod jól magad a businessben.
18 évesen (2008-ban) egy ingatlan ügynökségnél dolgoztam, mint fotós… eladásra váró lakásokat, házakat, telkeket fotóztam, tehát kerestem vele, de soha nem mertem mondani magamra még azt sem, hogy fotós vagyok, nem hogy “profi”, vagy “fél-profi”, mert tudtam, hogy az ismereteim kevesek még, és hiába jól helyt állok egy bizonyos ágában a fotózásnak, még rengeteg tanúlnivaló vár rám, hogy azt mondhassam… fotós vagyok. Nevetségesnek tartom azokat az embreket, akik kikiáltják magukat ilyen “professional”, meg olyan “professional” fotósnak különböző helyeken, miközben fogalmuk sincs a szintek jelentéséről, folyamatosan ferdén fotóznak, megcsúszik a kezük a Photoshop csúszkáikon, röviden, elementáris hibákat követnek el… de elég a negatív dolgokból!
Örülök, hogy sikerűlt összehoznunk a “Fotós Klub”-ot, ahol eszmecseréket folytathat mindenki, kortól, nemtől, végzettségtől függetlenűl, a közös szenvedélyünkről, ami nem más mint… a fotógráfia :-)
Visszatérve rám, itt megtalálhatjátok a portfoliómat: baloghalex.daportfolio.com és ha tetszettek a fotók, itt lájkolhattok is: facebook.com/baloghalexphotography
Üdv.


I LOVE BUDAPEST!


Április másodikán, vagyis húsvétkor Budapesten jártam barátaimmal. Tudom, hogy el késtem ezzel a blogbejegyzéssel, de eléggé be voltam táblázva mostanság… De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szuperül éreztük magunkat a hires fővárosban, ahonnan eddig csak fotókat és videókat láttam. Volt lánchid átszelés, plázázás, luxus jazz hajó csekkolás,  török étteremben kajelés, magyar viva tv nézés, Barátok Közt-ös Mátyás Király tér keresés, könyv vásárlás, meccsezés na és persze a kihangyhatatlan túró rudi majszolás, de a jó hangulatból sem volt hiány. Készitettem egy csomó fotót, amelyekből töltöttem fel néhányat a Picasa Web albumomra… Ha megszeretnéd nézni a fotó sorozatot, klikkelj IDE!


Fotografia Zilei!

Drept de autor: www.foto-filep.de


Fotograful meu preferat din România…

Astăzi mi-am dat seama, cine-i fotograful meu preferat din România, după ce am spus de multe ori că pentru mine Alex Galmeanu (www.alexgalmeanu.com) este “the number one”. După ce am văzut fotografiile de presă ale lui Inna şi Crush & Alexandra Ungureanu, am zis: – Cine dracu’ e fotografu’ ăsta mă, că se pricepe foarte bine omu’!?
Este vorba despre domnul Edward Aninaru (www.edwardaninaru.com) Am să vă arăt câteva fotografii ale sale, care mi s-au părut cele mai originale / interesante:

Edward Aninaru

Edward Aninaru3

Edward Aninaru4

Edward Aninaru2


Photo!

Săptămâna aceasta fotografia mea este desemnată, ca “Poza Săptămânii” pe portalul REDFORCE.ro
LINK: http://www.redforce.ro/pozaspt.html


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.